Adri & Karesz

Kreatív fotózás egy gyönyörű kastélyban Sorokpolányon

Karesszal, közel húsz éve jó barátok vagyunk, úgyhogy ha nem fotósként, vendégként is biztos ott lettem volna az esküvőn, de nagyon örültem neki, hogy a fotográfus minőségemben is számítottak rám. Mert ha már esküvő, gondoltam egy napra ennyi felelőtlenség elég is, ne tetézze még azzal, hogy fotósnak még egy nálam is nagyobb hályogkovácsot talál magának. :)

Mivel az esemény helyszínéül Szombathely volt megjelölve, amit én nem igazán ismertem, ezért abban maradtunk, hogy fotózási helyszínre ők tegyenek javaslatot. Szorgosak voltak, előre dolgoztak, ezért mindjárt mondták is, hogy fotóstali 13-kor a sorokpolányi Kolos-(korábban Szapáry) kastély előtt. A délután egy órán picit (pláne nyár lévén) ugyan picit felszisszentem, de hát más időpont valóban nem akadt, egyébként is alapszabály, fotós ember hozott anyagból dolgozik, ugye.

A helyszínnek ezúttal nem is nagyon néztem utána, pedig mint kiderült, már csupán a képek nézegetése is élményszámba ment volna. Pedig előítéleteim alapján leginkább amolyan mifelénk szokásos – egykor szebb napokat látott – kastélyépületre számítottam. Itt-ott máló vakolattal, álmosan szendergő, tessék-lássék gondozott parkkal.

Ha az ilyesfajta kastélyba néha napján be is esik egy-egy látogató, akkor a nyugdíjas teremőr, ásítozva nyitja ki annak a pár látogatható, áporodott levegőjű szobának az ajtaját, amiben néhány zsinórral elkerített bútoron és ósdi festményen kívül egyéb látnivaló nemigen akad. Te pedig – a teremőrrel szigorúan a nyomodban – kínos csendben araszolsz a recsegő padozaton és néha kicist várod, hogy újra kint legyél.

Szóval valami egészen ilyesmire számítottam, de nagyobbat nem is tévedhettem volna. Már a hatalmas és gyönyörű kovácsoltvas kapu is árulkodó volt. Miután ezt a kaput egy halk motor diszkréten kitárta előttünk, mi pedig az újonnan térkövezett úton begurultunk a kastélyudvarba, attól kezdve a legfőbb gondom az volt, hogy a kezemmel a gépet meg az államat egyszerre sehogy se tudtam tartani.

Tényleg lenyűgöző volt. Ilyet utoljára a Guldenburgok öröksége című filmben láttam. Gyönyörűen felújított kastély, japánkert, angolkert, formára nyírt bokrok, vízesés, csobogókkal, sziklákkal, pihenőkkel, frissen faragott szobrok, és köré olyan kert, hogy a schönbrunni kertgondozónak tanulmányutat szervezhetnének. Mint kiderült, a kastélyt egy tehetős vállalkozó vette meg néhány évvel ezelőtt, és pénzt, energiát nem kímélve varázsolta olyanná, hogy hűha!

Szóval Karesz barátomék ide szervezték a fotózást. Ráadásul kelléknek egy gyönyörű tűzpiros Mustang-ot is hoztak, úgyhogy a körítésen semmi nem múlhatott. A helyszín tényleg imponáló volt, de a kora délutáni időpont azért alaposan feladta a leckét. Odaúton a helyenként elbújó napot látva még reménykedtem, hogy felhős időnk lesz. A felhőknek azonban aznap sürgősebb dolguk akadt és magára hagyva a Napot, az minden erejével tűzött bennünket, úgyhogy a meleg és a néha olvadozó smink mellett a használható fényekért is nagyon meg kellett küzdeni, de a jó hangulat miatt szerencsére ez csak mérsékelten hátráltatott bennünket.

A közelgő szertartás miatt szűkre szabott időnk nagy részét a parkban használtuk fel, így a kastélyépületben való fotózásra sajnos csak alig beköszönésnyi időnk maradt. Kicsit kár érte, de titokban remélem, hogy más párral lesz még itt alkalmam fotózni.

A polgári szertartás és a templomi esküvő már Szombathelyen volt A szűk családi körben eltöltött vacsora szintúgy. Ezen a fotós énemet lassan letéve (bár az teljesen amúgy is alig lehetséges) már inkább barátként voltam jelen.

2015.02.05

Munkáimból